2013. június 10., hétfő

Hal torta készítése airbrush techinkával

Megannyi ígérgetés és huzavona után, végre újra itt vagyok!

Egy hal tortát készítettem, és ennek a tortának az airbrush-sal való megfestését osztom most meg veletek!
Egy szögletes tortából indultam ki.


A levágott részekből a hal domborulatát formáztam meg.


Lekentem vajkrémmel


K2 tortaburkolóval burkoltam

Szájat alakítottam ki.

A farok részt hozzádolgoztam.

A szemet letakartam

A kopoltyút kialakítottam

Először citromsárga színnel festjük meg a hal alsó egyharmadát. A fej alsó részét hagyjuk fehéren!

Tegyünk a sárga festékhez egy pici kéket, így világos zöldet kapunk. Ezzel fújjuk meg a hal nagy részét.

Tegyünk ehhez a színhez még egy kis kéket, hogy mélyítsük a zöld színt. ezzel fújjuk a hátat.

A fekete airbrush festék (kroma colors) alapból nagyon sötét zöld. Ebből cseppentsünk a meglévő színükhöz, majd a fejet és a hát részét fújjuk meg vele.
Takarjuk el a hal testét egy kis papírral, hogy a hal uszonyát megfújhassuk sötétre.
A hal kopoltyújánál enyhén fújjuk piros színűre

A szemet kihangsúlyozzuk egy ecset segítségével


A legvégső mozzanatként fújjuk le étel lakkal.
 Mindenkinek sok sikert kívánok hozzá! Jó "fújkálást"!

2012. október 12., péntek

Airbrush kurzus 3. rész

A használatról

Megvettük tehát álmaink airbrush szettjét. De hogyan fogjunk hozzá?

Először is, vegyük ki a dobozból a kompresszort. Anélkül nem fog menni...
A kompresszorhoz tartozik egy csatlakozó, amit az átlátszó csőbe kell majd dugni. A menetes felét értelem szerűen a kompresszorhoz kell csavarozni.
Az airbrush pisztolyt is vegyük ki a dobozából. Ahhoz is tartozik egy csatlakozó, ami egyik végét beledugjuk a cső másik felébe (mert ugye az egyik fele már foglalt...), a csavaros részét pedig a pisztolyhoz rögzítjük.
Éééés már össze is kötöttük a rendszerünket! :)

A kompresszor kábelét bedugjuk a  konnektorba. (anélkül sem működik... :)

A pisztoly mechanikája, működése:

Tudom, hogy ez a "maszlag" kicsit sok, de mindenképpen érdemes tudni, hogy hogyan is néz ki belülről egy ilyen pisztoly és milyen működési elven, hogyan használhatjuk megfelelően.
Egy csomó maszlag jön most, amit úgy gondolok, hogy mindenképpen muszáj megtanulni, hiszen meg kell érteni a pisztoly működését.

 Szeretném részletezni is, mivel úgy érthető igazán, hogy szemléltetem pár képpel is.

A festékszóró (airbrush) pisztoly egy fúvókát vagy dűznit tartalmaz, amin keresztül egy hosszú tű halad végig és a nagyobb nyomású levegő áramlik.
Ez a levegő szállítja, illetve porlasztja szét azt a folyékony festéket, amely a pisztoly tartályában helyezkedik el.
A porlasztott festéket ez az áramlás juttatja a festendő felületre is.

Csoportosítás:

Single action: esetében csak az átáramló levegő mennyisége szabályozható.
Double action: esetében az kiáramló festék mennyisége is szabályozható.

Fixed (fix működésű): Fixed pisztoly esetén a tű csavarral vagy egyéb módon állítható, tehát használat közben nem állítható. A ravasz itt csak egy tengely mentén működtethető, ami a levegő mennyiségét szabályozza.

Independent (független működésű)esetén a ravasszal nem csak a levegő mennyisége, hanem annak hátrahúzásával a tű helyzete is változtatható, ezáltal a festék mennyisége is.

Tehát elmondható, hogy a legjobb kontrollt az independent double-action airbrush adja. Egyébként ezek a pisztolyok a legelterjedtebbek.

A tartály mérete 7 köbcentitől egészen 60 köbcentiig terjedhet.

Dűzni méret:

A dűzni méret a legmeghatározóbb mérete a pisztolynak. Egyben meghatározza, hogy milyen finom festék fújható ki a pisztolyból, illetve a „szórási kúp” szöge mekkora.

Ez a mérőszám a pisztollyal elvileg fújható legkisebb vonalvastagságot jelenti. A finomabbak a 0.15 (!) mm-es vagy 0.2 mm-es dűznik, fölfele egészen a 3 mm-es dűzniig.

Pisztoly holtjátékának beállítása:

Ez az egyik legfontosabb dolog, mikor az ember vesz egy airbrush pisztolyt.
Használat előtt ezt a műveletet érdemes elvégezni!

Ehhez szét kell szednünk a pisztolyunkat. Nyugiii, nem nagyon, csak egy kicsit! :)

Csavarjuk le a pisztoly végét.
A tűt rögzítő csavart kilazítjuk, majd a ravaszt picit hátra húzzuk. Ezt követően a tűt óvatosan beletoljuk dűznibe, majd megszorítjuk a rögzítő csavart!

ennyire ne szedjük szét a pisztolyunkat soha, ez a kép csak szemlélteti, milyen részekből áll egy airbrush pisztoly

Hogyan fogjuk a pisztolyt?

Majdnem úgy kell fogni egy airbrush pisztolyt, mintha ceruzát fognánk a kezünkben.
A középső, gyűrűs és kisujjal tartjuk a pisztolyt. Hüvelyk ujjal rászorítunk, megfogjuk. A mutató ujjunkkal nyomjuk le a ravaszt, majd azzal fogjuk hátra húzni.
A mutató ujj végez gyakorlatilag minden munkát. Erre kell ráérezni.

Használat:
A ravasz lenyomásával megnyitjuk a szelepet és ezután beáramlik a levegő a pisztolyba.
Nyomva tartjuk a ravaszt, majd hátra húzással elmozdítjuk a pisztolyban levő hosszú tűt, ami által "beengedjük" a festéket.
Aki tud angolul, annak figyelmébe ajánlom a következőket:
http://www.airbrushtutor.com/holding-airbrush.php
http://www.airbrushtutor.com/airbrushcontrol.php

Attól függően, mennyire húzzuk hátra a ravaszt, több vagy kevesebb festék áramlik a pisztolyba.
A pisztoly végén található festék mennyiség szabályozóval beállíthatunk egy egyenletes festék mennyiséget.

A ravaszt kopra hátra húzva nem kell azon aggódnunk, hogy esetleg hirtelen túlhúzzuk a ravaszt, ezáltal túl sok festékkel dolgozzunk.




Vékony-vastag vonal fújása:

Minél kisebbre tekerjük a pisztoly végén található festék mennyiség szabályozót, annál vékonyabb vonalat tudunk fújni.
Tehát a festék mennyiségének a szabályozása határozza meg a fújás vastagságát.
Értelem szerűen:
-ha jobban kitekerjük a festék mennyiség szabályozót, több festék jön- vastagabb vonal.
-ha kicsit tekerjük csak ki a festék mennyiség szabályozót, kevesebb festék jön- vékonyabb vonal

Szórási szélesség (sötét-világos)

A szórási szélességet az határozza meg, hogy mennyire messze tartjuk a pisztolyunkat a festendő felülettől.
-ha kontúrosabb, sötétebb színhatást szeretnénk elérni, akkor csökkenteni kell a távolságot, közelebbről kell fújni.
-ha árnyalni szeretnénk és azt szeretnénk, hogy szépen terítse a festéket a felületen a pisztolyunk, akkor távolabbról kell fújnunk.

A következő alkalommal írok a pont, vonal fújásról, a hibákról és okaikról és még sok hasznos infóról az airbrush festéssel kapcsolatban.

2012. szeptember 27., csütörtök

Airbrush kurzus 2. rész

Az előző részben írtam az airbrush ételfestékekről, most pedig az airbrush készülékről fogtok tudni olvasni.
 
Rengetegen kérdezitek tőlem, hogy
Milyen gépet érdemes venni?

Egy airbrush szett 3 részből áll.

1. Kompresszor
2. Tömlő
3. Pisztoly

1. Kompresszor:
Az élelmiszer iparban használt kompresszornál a legfontosabb, hogy olajmentes legyen. Mindenképpen csak ilyet szabad vásárolni.

Több féle kompresszort lehet vásárolni, kisebb, nagyobb tartállyal, tartály nélkül.. de ha az ember csak tortákhoz, sütikhez szeretné használni, és csak 1 pisztolyt köt rá, akkor elég a legegyszerűbb fajta.

A kompresszoron mindenképpen kell, hogy legyen nyomás szabályozó. Ez azért fontos, hogy be tudjunk állítani rajta egy olyan nyomást, amivel megfelelő lesz a torták dekorálása.

A tortákhoz megfelelő nyomás:
2- 2,5 BAR
Ezt a kompresszoron levő nyomásszabályzóval lehet beállítani.




A kompresszoron van egy ki-be kapcsoló gomb. A  dekorálás alatt folyamatosan be kell lennie kapcsolva. Fújáskor elindul a kompresszor és sűrített levegőt állít elő, majd mikor abbahagyjuk a fújást, leáll.

Léteznek olyan kompresszorok is, melyek alatt egy tartály található. Ilyenkor abba a tartályba helyeződik a sűrített levegő, és nem kell, hogy a kompresszor állandóan berregjen. Csak akkor kapcsol be, ha a tartályból elfogy a levegő.
Ezek a modellek természetesen drágábbak.

Gyakorlatilag az összes kompresszor, ami forgalomba van hozva, egy elven működik, majdnem mindegyik ugyan arra a szisztémára alapszik, nincs túl nagy különbség köztük.

Maximum annyi, hogy egyes művész boltokban elkérnek a 25,000 Ft-os kompresszorért akár 80,000 Ft-ot is...

Kompresszor Ár:
kb. 25.000 Ft

2. Tömlő:

A kompresszort egy tömlő köti össze a pisztollyal.

Nekem első körben egy spirális fekete színű vastag csövem volt... Nem kis harcot vívtam meg egy-egy torta lefújása közben, a spirális tömlő miatt.


Az átlátszó csövet javaslom mindenképpen.
A tömlő megvásárolható egyszerű csapágy boltban is, benzincső néven. A mérete 3-5mm (belső-külső méret).

Az átlátszóságra pedig azért van szükség, mert láthatjuk a csőben levő esetleges nedvességet.

A sűrített levegő előállításakor vízpára keletkezhet, mely bekerülhet a levegő áramba. Ez által a pisztoly vizet "köp" fújáskor.

Hogy ez ne történhessen meg, többféle képen védekezhetünk:

1. Létezik olyan kompresszor, amin gyárilag rá van szerelve egy vízlecsapató.
Ez gyűjti össze a kondenz vizet.

2. Lehet vásárolni a tömlő és a pisztoly közvetlen csatlakozásához felszerelhető plusz kis vízlecsapatót.


Nekem nincs vízlecsapatóm. Én egyszerűen lecsavarom a pisztolyt a tömlőről ilyenkor, majd befogom a tömlő végét, és hirtelen elengedem, hogy távozhasson a víz a sűrített levegővel együtt.

3. Retus/művész pisztoly:

Már 4000 Ft-től lehet vásárolni pisztolyt, egészen a csillagos égig.

Nekem egy viszonylag olcsóbb kategóriájú pisztolyom volt legelőször. Ez, a képen látható pisztoly már 5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig megvásárolható beszerzési forrástól függően.


Azóta természetesen rájöttem arra is, hogy egy drágább, jobb minőségű pisztollyal mennyivel jobb fújni és nagyobb a sikerélményünk is. Ami ugye nem éppen elhanyagolható dolog.

A képen látható pisztoly ára beszerzési forrástól függően változhat. 
Ára kb. 17.000 Ft.


Természetesen kipróbálva érzi igazán az ember, hogy melyik, miért jobb.

Ha márka nevekre lenne bárki kíváncsi, akkor ki kell ábrándítsak mindenkit. Ezeket a termékeket (mint minden mást) Kínában gyártják. Azok a forgalmazók, akik forgalomba hozzák ezeket a termékeket saját, egyedi nevet adnak nekik.

Ha én forgalmaznám és szerelném össze őket, akár lehetne a nevük Kricky C125 vagy hasonló.. :)

Tehát, ha arra lenne valaki kíváncsi, a boltban milyen cikkszámot, nevet keressen, azt hiszem nem mérvadó az én gépem és pisztolyom márkája, neve.


Amit még elengedhetetlennek tartok, az egy pisztoly tartó, amit az asztalra lehet rögzíteni.
Ára: kb. 4.500 Ft.

Egy-egy airbrush kurzusomon (vagy azon kívül)lehetőség van vásárlásra is.

Ár és egyéb információ: "elérhetőségek" menüpontra kattintva telefonon, vagy e-mail-ben.

2012. szeptember 19., szerda

Airbrush kurzus 1. rész

A kurzusokon a legelső dolgom az szokott lenni, hogy bemutatkozunk egymásnak.

Így teszek most én is.
Magamról:

Kricky vagyok, 34 éves, 2 fiú gyermek anyukája. Hobbiként kezdtem el tortákat dekorálni, de a kézügyességem tulajdonképpen gyerek korom óta fejlesztem. Rajzolni jól tudok viszonlag, ez már kis koromban kiderült.
Grafit rajzom (szén és grafit ceruza használatával

egy grafit rajzom

Csak kb. 3,5 éve jöttem arra rá, hogy a cukrászatban fog ez a kézügyesség kiteljesedni.

Így újítottam egyet, és rajzaimat ecset és ételfesték használatával tortákon is megjelenítettem:


Viszonylag hamar megkaptam az airbrush szettemet.

Akkor még nem tudtuk, milyen készüléket érdemes választani, milyen festéket használjak és legfőképpen azt nem tudtam, hogyan használjam...

Meg kell, hogy mondjam, annyira ideges voltam az első használat után, hogy éjjel nem tudtam aludni... Valahogy képtelen voltam fújni a pisztollyal, köpött, pacát nyomott, minden, ami nem jó.

Elszomorodtam, de annál inkább szerettem volna, AKARTAM, hogy sikerüljön. Már akkor tudtam, hogy ez valami különleges technika, semmivel nem helyettesíthető.

Ki a példaképem?

A tortázásom első idejében felfedeztem egy rendkívüli torta designer-t.

Tortáit megnézhetitek itt: http://www.flickr.com/photos/debbiedoescakesnet/

Sajnos (vagy szerencsére) az Amerikában szépnek mondható torták belseje meg sem közelíti a magyar közönség ízlés világát.

Láthatunk gyönyörű tortákat a tv-ben, de ha értünk picit is hozzá, láthatjuk, hogy azok a torták nem az ízről szólnak...

Mi viszont magyarok (is) úgy gondolom, hogy szeretjük a finomat! Én mindenképpen szeretném ötvözni a finomat a különleges külsővel. Így készítem a tortáimat.

Milyen piskótát használok?

A Kricky konyhája blogomban sok receptet leírtam már, de belinkelem azt, amilyen piskótát használok a tortáim 100 %-ánál.
http://krickykonyhaja.blogspot.hu/2010/03/kricky-piskota-tesztaja.html

Ez a piskóta nem hogy finom, viszont a krém betöltése után 1 éjszakát hűtőben hagyva tökéletesen faragható, forma tortákhoz kiváló.

Burkolás:
Zömmel K2 tortaburkolót használok. Festékszóróval egyébként nem csak marcipánt (vagy marcipán helyettesítőt, fondant), hanem tejszínt is fújhatunk szép, átmenetes színűre.

Tortáimat minden esetben kinyomtatott képről készítem, előzetes tanulmányozás után. :)
Legjobb azonban 3D-s szoborról alkotni. :)

Milyen festéket használjunk?

A festékszóró pisztolyokhoz gyakorlatilag bármilyen festéket használhatunk, ami tej sűrűségű.

Értem ez alatt azt is természetesen, hogy ezek a pisztolyok nem feltétlenül a cukrász szakmához készültek.
Viszont egyre nagyobb teret tör magának ez a technika, hiszen kozmetikában sminkelésre, műkörmösöknél köröm festésre is egyaránt használják már.

A cukrászatban is egyre nagyobb szerepet kap, hiszen ez egy olyan, semmivel nem helyettesíthető technika, ami a jövő torta díszítéséhez elengedhetetlen.

Az étel festékek, amiket gyárilag a festékszóró pisztolyokhoz készítenek, mind vizes alapúak.
Ezekről azt kell tudni, hogy néhány szín, -különösen a világos színek- nem fednek jól. Ami azt jelenti, hogy nem úgy viselkednek, mint pl. az akril festékek, amiknél pl. egy szem csillnását fehérrel szépen ráfújnak sötét felületre.

Sajnos nekünk előre kell gondolkoznunk torta festésnél, hogy mit szeretnénk világosabbra hagyni, mert később nem tudunk a sötét színre ráfújni világossal.
Vagyis tudni tudunk, de semmi értelme, mert nem fog látszani semmi. :)

Kutyulhatunk minden féléből megfelelő (nek tűnő) állagú festéket, hogy azt majd kifújjuk (és jól eltömítsük) a pisztolyunkból, de nem látom túl sok értelmét.
A kereskedelemben kapható AIRBRUSH ételfestékek tökéletes állagúak, ezeket érdemes használni.

Ha mégsem így döntenénk valamilyen oknál fogva, lehet hígítani por festéket is.
Arányok:
10 ml forró(!) vízhez 1 gramm porfesték. Fontos a forró víz, mert abban tud tökéletesen feloldódni a por és nem marad szemcse, ami eldugítaná a pisztolyunkat.

Wilton Gél festéket nem ajánlok hígítani.
A lüszter festékek hígítását szintén nem ajánlom airbrush pisztolyba. Habár létezik olyan pisztoly, ami nem tömődik el tőle... (erről bővebben később)

A legjobb viszont a gyári airbrush festék, amit a következő webáruházból szoktam rendelni:
http://www.soregi.com/#id=4&p=155

A festékek ára 1600 Ft/ 266 ml + postaköltség (1 csomagnál postaktsg.: kb.1600 Ft)


Érdemes olykor felhívni őket telefonon, mert nem mindig update a honlapjuk sajnos.

Ha nem találni náluk megfelelő színeket, mindenképpen ajánlani tudom a Tortissimo.hu-t. 1290 ft/flakon
http://tortissimo.hu/ds-1.html
A Kroma colors feketéje vigyázat! nem fekete, hanem sötétzöld!

A színekből nem gondolom, hogy érdemes egész színpalettát megvenni.
Először csak az alap színeket, amikből később keverhetünk sokféle színt.


Mindenképpen érdemes megvenni a következő színeket (szerintem):

  • fekete
  • kék
  • piros
  • sárga
  • fehér (nem feltétlenül muszáj)
  • rózsaszín (pink) (piros+fehérből soha nem lesz ilyen szép rózsaszín-és a lila szín kikeveréséhez elengedhetetlen)
Színek kikeverése:

Tudom ajánlani, hogy vásároljunk patikában kapható pici műanyag tégelyeket (30ml), amiket azt hiszem, fül csepegtetőnek szoktak használni. Kapható ilyen majdnem minden patikában (természetesen üres állapotban) és csak kb. 120 Ft.
Ezek azét praktikusak, mert ha kikeverünk valami színt és az kifogy a pisztolyból, nehezen tudunk hasonlót előállítani.
Ha pedig marad felesleges kevert festék a pisztolyunk tartályban, akkor nem kell kiöntenünk, hanem bele tehetjük ebbe. 


Hogyan tudjuk előállítani a következő színeket?

ZÖLD= sárga+ kék
BARNA= piros+zöld
NARANCS= piros+sárga
LILA= kék+ rózsaszín

A színek arányának növelésével ill. csökkentésével tudunk változtatni a színek erősségén.

Következő részben az airbrush szett részeiről, karbantartásáról, tisztításról, használatáról és az árakról írok majd.




2012. szeptember 17., hétfő

Airbrush kurzus interneten keresztül


Köszöntök mindenkit az új blogomon!

Pár évvel ezelőtt indítottam a Kricky konyhája blogot, ami mostanra már 872 000 oldal megjelenítésen is túl van...

Tortákat készítek, amiket egy viszonylag új technikával festek meg. Ez a technika az Airbrush, más néven festékszóró.

Előszeretettel osztom meg tapasztalataim másokkal, de külön szerettem volna venni az airbrush technikát a hagyományos tortadíszítéstől.

Célom ezzel a bloggal az, hogy megosszam a tudásom azokkal is, akik esetleg nem tudnak eljönni a kurzusaimra, de mégis szívesen vennének pár tanácsot, trükköt.

Készüljetek, hamarosan indul az Airbrush kurzus itt, az új blogomban!