2012. szeptember 19., szerda

Airbrush kurzus 1. rész

A kurzusokon a legelső dolgom az szokott lenni, hogy bemutatkozunk egymásnak.

Így teszek most én is.
Magamról:

Kricky vagyok, 34 éves, 2 fiú gyermek anyukája. Hobbiként kezdtem el tortákat dekorálni, de a kézügyességem tulajdonképpen gyerek korom óta fejlesztem. Rajzolni jól tudok viszonlag, ez már kis koromban kiderült.
Grafit rajzom (szén és grafit ceruza használatával

egy grafit rajzom

Csak kb. 3,5 éve jöttem arra rá, hogy a cukrászatban fog ez a kézügyesség kiteljesedni.

Így újítottam egyet, és rajzaimat ecset és ételfesték használatával tortákon is megjelenítettem:


Viszonylag hamar megkaptam az airbrush szettemet.

Akkor még nem tudtuk, milyen készüléket érdemes választani, milyen festéket használjak és legfőképpen azt nem tudtam, hogyan használjam...

Meg kell, hogy mondjam, annyira ideges voltam az első használat után, hogy éjjel nem tudtam aludni... Valahogy képtelen voltam fújni a pisztollyal, köpött, pacát nyomott, minden, ami nem jó.

Elszomorodtam, de annál inkább szerettem volna, AKARTAM, hogy sikerüljön. Már akkor tudtam, hogy ez valami különleges technika, semmivel nem helyettesíthető.

Ki a példaképem?

A tortázásom első idejében felfedeztem egy rendkívüli torta designer-t.

Tortáit megnézhetitek itt: http://www.flickr.com/photos/debbiedoescakesnet/

Sajnos (vagy szerencsére) az Amerikában szépnek mondható torták belseje meg sem közelíti a magyar közönség ízlés világát.

Láthatunk gyönyörű tortákat a tv-ben, de ha értünk picit is hozzá, láthatjuk, hogy azok a torták nem az ízről szólnak...

Mi viszont magyarok (is) úgy gondolom, hogy szeretjük a finomat! Én mindenképpen szeretném ötvözni a finomat a különleges külsővel. Így készítem a tortáimat.

Milyen piskótát használok?

A Kricky konyhája blogomban sok receptet leírtam már, de belinkelem azt, amilyen piskótát használok a tortáim 100 %-ánál.
http://krickykonyhaja.blogspot.hu/2010/03/kricky-piskota-tesztaja.html

Ez a piskóta nem hogy finom, viszont a krém betöltése után 1 éjszakát hűtőben hagyva tökéletesen faragható, forma tortákhoz kiváló.

Burkolás:
Zömmel K2 tortaburkolót használok. Festékszóróval egyébként nem csak marcipánt (vagy marcipán helyettesítőt, fondant), hanem tejszínt is fújhatunk szép, átmenetes színűre.

Tortáimat minden esetben kinyomtatott képről készítem, előzetes tanulmányozás után. :)
Legjobb azonban 3D-s szoborról alkotni. :)

Milyen festéket használjunk?

A festékszóró pisztolyokhoz gyakorlatilag bármilyen festéket használhatunk, ami tej sűrűségű.

Értem ez alatt azt is természetesen, hogy ezek a pisztolyok nem feltétlenül a cukrász szakmához készültek.
Viszont egyre nagyobb teret tör magának ez a technika, hiszen kozmetikában sminkelésre, műkörmösöknél köröm festésre is egyaránt használják már.

A cukrászatban is egyre nagyobb szerepet kap, hiszen ez egy olyan, semmivel nem helyettesíthető technika, ami a jövő torta díszítéséhez elengedhetetlen.

Az étel festékek, amiket gyárilag a festékszóró pisztolyokhoz készítenek, mind vizes alapúak.
Ezekről azt kell tudni, hogy néhány szín, -különösen a világos színek- nem fednek jól. Ami azt jelenti, hogy nem úgy viselkednek, mint pl. az akril festékek, amiknél pl. egy szem csillnását fehérrel szépen ráfújnak sötét felületre.

Sajnos nekünk előre kell gondolkoznunk torta festésnél, hogy mit szeretnénk világosabbra hagyni, mert később nem tudunk a sötét színre ráfújni világossal.
Vagyis tudni tudunk, de semmi értelme, mert nem fog látszani semmi. :)

Kutyulhatunk minden féléből megfelelő (nek tűnő) állagú festéket, hogy azt majd kifújjuk (és jól eltömítsük) a pisztolyunkból, de nem látom túl sok értelmét.
A kereskedelemben kapható AIRBRUSH ételfestékek tökéletes állagúak, ezeket érdemes használni.

Ha mégsem így döntenénk valamilyen oknál fogva, lehet hígítani por festéket is.
Arányok:
10 ml forró(!) vízhez 1 gramm porfesték. Fontos a forró víz, mert abban tud tökéletesen feloldódni a por és nem marad szemcse, ami eldugítaná a pisztolyunkat.

Wilton Gél festéket nem ajánlok hígítani.
A lüszter festékek hígítását szintén nem ajánlom airbrush pisztolyba. Habár létezik olyan pisztoly, ami nem tömődik el tőle... (erről bővebben később)

A legjobb viszont a gyári airbrush festék, amit a következő webáruházból szoktam rendelni:
http://www.soregi.com/#id=4&p=155

A festékek ára 1600 Ft/ 266 ml + postaköltség (1 csomagnál postaktsg.: kb.1600 Ft)


Érdemes olykor felhívni őket telefonon, mert nem mindig update a honlapjuk sajnos.

Ha nem találni náluk megfelelő színeket, mindenképpen ajánlani tudom a Tortissimo.hu-t. 1290 ft/flakon
http://tortissimo.hu/ds-1.html
A Kroma colors feketéje vigyázat! nem fekete, hanem sötétzöld!

A színekből nem gondolom, hogy érdemes egész színpalettát megvenni.
Először csak az alap színeket, amikből később keverhetünk sokféle színt.


Mindenképpen érdemes megvenni a következő színeket (szerintem):

  • fekete
  • kék
  • piros
  • sárga
  • fehér (nem feltétlenül muszáj)
  • rózsaszín (pink) (piros+fehérből soha nem lesz ilyen szép rózsaszín-és a lila szín kikeveréséhez elengedhetetlen)
Színek kikeverése:

Tudom ajánlani, hogy vásároljunk patikában kapható pici műanyag tégelyeket (30ml), amiket azt hiszem, fül csepegtetőnek szoktak használni. Kapható ilyen majdnem minden patikában (természetesen üres állapotban) és csak kb. 120 Ft.
Ezek azét praktikusak, mert ha kikeverünk valami színt és az kifogy a pisztolyból, nehezen tudunk hasonlót előállítani.
Ha pedig marad felesleges kevert festék a pisztolyunk tartályban, akkor nem kell kiöntenünk, hanem bele tehetjük ebbe. 


Hogyan tudjuk előállítani a következő színeket?

ZÖLD= sárga+ kék
BARNA= piros+zöld
NARANCS= piros+sárga
LILA= kék+ rózsaszín

A színek arányának növelésével ill. csökkentésével tudunk változtatni a színek erősségén.

Következő részben az airbrush szett részeiről, karbantartásáról, tisztításról, használatáról és az árakról írok majd.




2 megjegyzés:

  1. SZia!!


    Mit tudnék tenni az ellen,hogy a torta ne "izzadjon",a festék megmaradjon tovább szép simán?ne cseppesedjen ki?:(az elején nem látszik,szép a felületen,csak mire a szülinapra kerül a sor addigra lesz ilyen...:(tudsz segíteni?valami jó tanács ?
    Előre is köszönöm:)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    úgy gondolom, hogy a torta "izzadása" elsősorban nagy melegben, vagy nyáron fordul elő. Ha a meleg teszi, ajánlották már nekem, hogy szórjam meg lékötővel (CMC por) a torta felületét, mielőtt bevonnám a burkoló anyaggal (már a vajkrém rajta van).

    Ez megköti a vizet. Cukrász nagykerekben lehet kapni.
    Egyébként én azt szoktam javasolni, hogy várj a legutolsó pillanatig a burkolással és festéssel, hogy minél kevesebb időt legyen a hűtőben burkolás-festés után a torta.

    VálaszTörlés